Miléna és Nadin nagyon jól fogadták Saroltát. Semmi féltékenykedés csak a színtiszta szeretet. Folyton ölelgetik, puszilgatják, hauskra fektetik, Miléna kb. 1 hete már a kezében is viszi. Egyik nap épp mosogatok, amikor Miléneamegjelenik Sacival a kezében. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy hiszen én a kiságyban hagytam Sacit. Kérdezem tőle, hogy hol volt Saci? A legtermészetesebben válaszolt, hogy hát az ágyában, de sírdogált, így kihoztam. Jaa, oké. 

A december húzós volt. Ugyan 2 hétig voltak oviban a lányok, és nem is az a nehéz, hogy itthon vannak, hanem a stílusuk. Miléna rettenetesen kiskamaszodik. Akkora szája van, hogy hú. Természetesen sokat beszélgetünk vele, hogy ezt azért így mégsem kéne, de egyelőre látható haszna ezeknek a beszélgetéseknek nincs. Nado pedig kezdi őt utánozni, így vele is nehezebb. Saci pedig sokat sír, fogzás miatt is meg sokat szeretne kézben lenni, amivel nincs baj, csak hát így nehéz szétszakadnom a 3 gyerek között. Elég jól vesszük azért az akadályokat , remélem ez így is marad.

Nado szemorvosnál járt, mert a bal szeme kancsalít. Mint kiderült, szerencsére nem kancsal, a szeme csupán kompenzál, azért kancsalít. Ezért most februárig szemtapaszt kell hordania. Ugyanúgy a bal szeme a gyengébb, mint nekem.  Ha javul az éleslátása, akkor majd szemüveget fog kapni. 

Jól viseli nagyon. Első nap ugyan 3, második nap 2 tapaszt elhasználtunk, de azóta nem veszi le, csak este. Remélem az oviban is így lesz. Van egy csoporttársa, akinek szintén tapasztják a szemét, így nem lesz egyedül. 

Augusztus 24. A nap, amire Sacit vártuk. Csak vártuk és vártuk, de nem érkezett meg. 40+5ig kaptunk időt, hátha. De nem jött akkor sem, így 40+6 napon, vasárnap be kellett feküdnöm a kórházba, szülésindításra. Délelőtt bementünk, délután fél3-kor megkaptam a tablettát, onnantól kezdve óránként mentem nst-re 9ig. Fájást nem mutatott. Fél12-kor  viszont elfolyt a magzatvíz. Juhú, harmadik szülésnél átélhettem ezt is.

Na, akkor áttoltak egy kerekesszékben a 20 méterre lévő szülőszobára, hisz ez a prokoll, nem sétálhattam át. Ébresztettem Karcsit - nagy kár volt-, odaért, beengedték és együtt  vártunk. Fájásom nem volt egy darab sem még mindig. Fél2-kor kaptam oxit, mert tényleg semmi méhtevékenységem nem volt. Az oxi ugyan okozott egy kis fájást, de közben Saci szívhangja is esett. Nem drasztikus mértékben -100 körülire esett le neki-, de esett. 3 felé sírás tört rám. Nem tudtam, hogy miért sírok, egyszerűen csak sírnom kellett. A mai napig nem tudom az okát. Én ott szerintem már tudtam, hogy mi lesz ennek a vége.

4 órakor levették az oxit, hogy pihenjek - Karcsi itt ment haza. Aludtam fél6-ig, akkor ébresztettek, visszakötötték az oxit, szívhang ugyanúgy esett, Saci feje nagyon fent volt, így mondta a doki, hogy akkor műtét, mert nagy valószínüséggel a zsinór a nyakán van, ami miatt nem tud lejebb jönni és a szívhang is attól esik, hogy jönne ő, de szorítja a zsinór. Hívtam Karcsit, hogy jöjjön, műtét lesz. 6-kor mondták meg, hogy akkor előkészülünk, 6:30kor már a műtőben voltam és augusztus 31-én, 6:44kor megszületett Sarolta. 

Olyan volt, mint egy kismacska. Ő nem felsírt, hanem tüsszögött hármat. Amikor elvitték mérni, na akkor kezdett éktelen sírásba. 3470 gramm és 56 centi tömör gyönyör, akit egy gyors puszi erejéig láthattam akkor.

A kórházi napok gyorsan elteltek, én egész jól regenerálódtam. Testileg. A lelki rész odébb van még. 

Az első találkozásuk a lányoknak elég megszeppenősre sikerült. Mi már itthon voltunk, anyu hozta őket oviból. Bejöttek, csak néztek, óvatosan puszit adtak neki, majd futottak is el, de később azért feloldódtak és még az ölükbe is kérték Sacit. 

Milénának kiesett az első foga :) 

Bár már mozgott neki, de nem hittük, hogy ez ilyen gyors lesz. Jött hozzánk, hogy fáj neki, így egy kis apai rásegítéssel, netto 20 másodperc alatt kint is volt a foga. Gondosan a párnája alá tette, várta a fogtündért. A fogtündér nem volt felkészülve, mert azt gondoltuk van még pár napunk, így pénzt hagyott a párna alatt. Másnap reggel 5 órakor (!!!) kelt izgatottan, hogy vajon mit hozott a fogtündér. Mivel első fogát hullajtotta, így megbocsátottam a korai kelést.

Mindig is tudtuk, hogy minimum (!) három gyermeket szeretnénk. Az érkezésük idejében nem voltunk annyira biztosak. Ahogy a csajok nőttek, Mili oviba került, de közben Nadin még itthon volt, előállt a megoldás. Nadin oviba megy tavasszal, nyáron itthon lesznek, hiszen úgysem járnak nyáron oviba, ősszel visszamennek, én pihenek 2-3 hónapot, vagyis élvezem az egyedüllétet napközben, töltődöm stb., aztán indulhat a babaprojekt. A gyógyszerem pont november közepéig tartott, minden adott volt. 

A kis bébike nem váratott sokat magára, hiszen az első lehetséges alkalommal megfogant. Éreztem a dolgot. Előtte hitetlenkedve hallgattam azok beszámolóját, akik érezték az egészet, igazából jó nagy hülyeségnek tartottam, hogy ugyanmár, hogyan lehetne ezt érezni. Erre tessék. 3 gyerek kellet hozzá, de meg volt ez is. Tehát én TUDTAM, hogy terhes vagyok. A tesztek mégsem ezt igazolták. Amikor nem kellett volna, nem is jött meg, a tesztjeim mégis negatívak voltak, még egy hét múlva is. 

December 24-én reggel adtam még egy esélyt a dolognak, hátha lehet belőle karácsonyi meglepi. Lett is. Úgyhogy tökéletes időzítéssel megjelent a 2 csík is, juhé, háromgyerkes szülők leszünk. 

Igazság szerint vágytam (vágyok) egy kisfiúra. Nyilván nem ez a legfontosabb, de azért a szívem mélyén ott van még mindig egy kis hiányérzet, egy kis vágykozás, de úgy látszik, hogy mi lányos család vagyunk. Természetesen most is sírtam, amikor közölték, hogy kislány, de nem azért mert nem örülök, hanem kicsit el kell gyászolnom a meg nem született fiam. De azóta a lelki békém helyre állt, és nagyon várjuk, hogy a kis pöttöm megérkezzen, valamikor a nyár legvégén. Augusztus 24 a céldátum. 

Miléna és Nadin is várják. Remélem, ha majd valóban itt lesz, akkor is ekkora lesz az öröm és nem üti fel a fejét féltékenység és hasonlók. Ha netán mégis, akkor majd megbírkózunk vele akkor, ha aktuális lesz.

ps.: időközben férjhez is mentem :)

4 éve született ez a kis szeretetgombóc. 4 éve tanítja Milénát, hogy hogyna legyen jó nagytestvér. 4 éve tanít minket türelemre és legfőképpen arra, hogy a szeretet nem osztódik, hanem többszöröződik. Roppant kíváncsi természet, játékos, szeretetre éhes és rengeteg szeretetet adó kiscsaj. Folyton vigyorog, nevetgél, bújik. Nagyon empatikus, megérzi a szomorúságot és csillogó szemeivel és kacajával megy, és megpróbálja azt elűzni. Ő az, aki kikéri magának, hogy ő nem Nadin, hanem Bütyök.

Isten étessen Bütyök!

Ma voltunk az iskolaérettségi vizsgálaton. Nagyon ügyes volt Mili. Igazából a képességei megvannak ahhoz, hogy iskolába mehessen, én inkább az izgágasága, a hirtelen kitörései miatt gondolkodnék. Vagyis gondolkodtam volna, mert már nincs min gondolkodni. Miléna ősztől iskolába megy. 

És akkor elérkeztünk az újabb para-faktorhoz, hogy hova, milyen szakra stb. Amin gondolkodunk az egy kéttannyelvű -német- osztály. Vagy a zeneiskola. Azt pl tudjuk, hogy sportiskolába nem szeretnénk vinni. Ha szeretne, majd sportol külön. Nem is ismerem az iskolákat a városban. Jövőre el kell kezdeni a kutatómunkát. A legjobbat szeretnénk neki.

UPDATE: Miléna mégis marad még egy évet, mert a hölgy, aki csinálta az iskolaérettségi vizsgálatot jobban átolvasta a logopédus jellemzésést, írását, így inkább javasolja, hogy maradjon. Juhé. Sűrű lett volna ez a nyár végé-ősz eleje, a szülésse, iskolába menetellel, plusz ugye a karantén helyzet belekavart abba, hogy itt bármiféle iskolát is megnézzünk, vaktában dönteni meg nem szerettünk volna. Minden melletünk állt :)

Elég rég nem írtam. Igazából, nem jutottam gép közelbe nagyon. Telefonról elég nehézkes bejegyzést írni - vagyis nagyon sokáig tart-, mire meg leülhettem volna a gép elé, addigra már kedvem nem volt írni. 

Elég sok minden történt velünk. Nadin elkezdte az ovit. Már áprilisban, de nyárig csak délelőtt ment, mert nem volt helye az ágyának - kislétszamú csoport, még kisebb csoportszobával. Nyáron itthon voltak mindketten, mint minden nyáron. és szeptembertől kezdődött a rendes, ottalvós ovizás Nadonak. Egy hangja nem volt egyszersem, nagyon könnyen beszokott, már első nap ottaludt, és azóta is töretlenül imád oviba járni. Eredetileg nem egy csoportba lettek volna, de a beszoktatás kezdete előtt Mili óvónénije megkérdezte, hogy mit szólnék, ha mégis, mert a másik csoportban egész évben beszoktatás volt folyamatosan, fáradtak az ovónénik. Megörültem, mert én így terveztem, csak az óvónővel beszélgettünk és ő nem ajánlotta, hiszen itthon is egész nap együtt vannak, kell nekik a külön tér stb. Úgy érzem egyiküknek sincs belőle hátránya. Jól kijönnek bent, vannak barátaik, külön is 'élnek' és persze együtt is. 

Miléna nagycsoportos lett, Logopédushoz jár az ovin belül, mert az év eleji felmérésen találtak pár fejlesztendő területet. Én nem bánom, hogy jár, csak hasznára válik. Hérfőn megyünk a pedagógiai szolgálathoz, az iskolaérettségi vizsgálatra. Igazából nem tudom, hogy mit érzek és mit szeretnék. Olyan kis sedre és hirtelenharagú. Nem érzem most még azt, hogy képes lenne majd 45 percet egyhelyben ülni, és hogy nem beszélne vissza a tanárnak - ahogy már megteszi az óvónőnek is, ha éppen kihozzák a sodrából. Viszont még csak november van, honnan tudjam, hogy mi lesz vele májusig? Vehet 180 fokos fordulatot, és simán rámondhatom, hogy igen, mehet iskolába. Majd kiderül.

Baby nr.3. Tervezzük, sőt, mondhatni, hogy a próbálkozós szakaszban vagyunk már. Meglátjuk. A házban mindenesetre beindult a szanálás, térnyerés, ötletelés, hogy miképp leszünk, ha eggyel többen leszünk. 

Nagyon készülünk már a karácsonyra. Idén végre van adventi koszorúnk is, én csináltam, mutatom.

Nagyon profik voltunk az idén. November 17-én már meg volt az összes ajándék. A szülinapi Nadónak, a karácsonyiak. Sosem volt még ilyen, hogy nem az utolsó pillanatban rohangálunk vagy jön a futár éppen - tavaly december 21én még a futárt vártam ajándékokkal. Idén nem lesz ez. 

Ami még talán említésre méltó ebben a másfél évben, hogy 30 éves lettem. Szép kerek szám. Nem visel meg úgy kimondottan, hogy jesszusom 30, de azért néha siratom a fiatalkorom, a sok kimaradt dolgot, de pozitívan nézek előre és boldogan vágok neki a következő 30nak is.

Az este folyamán, életében először,elhangzott Nadin szájából a legszebb mondat.

-Szeretlek Mili!

-Anya, még nem nőtt meg a cicim 

-Majd ha iskolás leszel, akkor fog elkezdeni nőni, kicsim

-És olyan óriási lesz, mint a tiéd? És nekem is lesz orra? (Mutatva a mellbimbómra) 

Ez kéremszépen komoly fejtörést okoz egy 4 éves kislánynak!